Csaknem 1500 oldalnyi tananyag – júliusban hatályba lép az új büntetőeljárási kódex

Az Országgyűlés 2017 júniusában fogadta el az új büntetőeljárási kódexet. A korábbinál terjedelmesebb, összesen 879.§-ból álló törvény 2018. július 1-jén lép hatályba.

A törvény kodifikációs folyamatába a bírósági szervezet a kezdetektől fogva, még 2014-ben bekapcsolódott. A szabályozási elvek ismeretében hatástanulmányok készültek annak érdekében, hogy az Igazságügyi Minisztérium által feltett kérdésekre megalapozott válaszok születhessenek. A törvény megalkotása során folyamatos volt a konzultáció, valamennyi kodifikációs felvetésre szakmai vélemény készült. A számos önálló javaslat többségét a jogalkotó elfogadta, és a készülő jogszabályba beillesztette.

A törvény elfogadását követően a bírósági szervezet megkezdte a felkészülést az új Be. alkalmazására. Az erre irányuló munka az E-kódex Be. projekt keretében zajlik, amelyben összesen 23 fő dolgozik. Ebből 3 fő kúriai, 5 fő ítélőtáblai, 5 fő törvényszéki, 2 fő járásbírósági, 4 fő OBH-ba beosztott bíró, 1 fő nyugalmazott kollégiumvezető, 3 OBH-s tisztviselő dolgozik. A bírák között többen szakmai, illetve igazgatási vezetők.

A projekt egyik fő feladata az új Be.-hez kapcsolódó jogszabály-tervezetek véleményezése. Az Igazságügyi Minisztérium megkezdte ezen jogszabályok elkészítését. A projekttagok eddig összesen több mint 600 oldal terjedelmű, csaknem 200 jogszabályt érintő módosítást tartalmazó előterjesztést véleményeztek, illetve ezekhez kapcsolódó önálló jogalkotási javaslatokat fogalmaztak meg.

A projekt keretén belül kerül sor a bírák és igazságügyi alkalmazottak szakmai képzésének megszervezésére, a képzés szakmai tartalmának meghatározására. A bírósági dolgozók számára 29 bíró 1435 oldalnyi, változásokra koncentráló, gyakorlati problémákra fókuszáló tananyagot készített, amelyet 8 kúriai bíró lektorál. A tananyag megírásában 2 kúriai, 10 ítélőtáblai, 12 törvényszéki, 4 járásbírósági bíró és egy nyugalmazott kollégiumvezető vett részt. A tananyag mellett a bírák és az igazságügyi alkalmazottak felkészítése országos szinten, fél éves képzés-sorozat keretében valósul meg. Ennek során körülbelül 2000 fő oktatására kerül sor a törvényszékeken, a legmodernebb technikai eszközök igénybevételével. A tananyagírás és képzés során a modern technika lehetőségeit messzemenően kihasználják. Az elektronikus formában elérhető tananyag mellett folyamatábrák segítik a felkészülést, de lehetőség nyílik a központi képzésen tartott előadások videó- és hangfelvételének megtekintésére, illetve podcast formátumban történő nyomon követésére is.

Az új Be-re történő felkészülés kapcsán a 2017-ban felmerült és 2018-ban felmerülő feladatokra tervezett kiadás 97.800.000 forint dologi és 17.900.000 forint személyi költség.

Az E-kódex Be. Projekt előtt a törvény hatályba lépésig számos további szakmai, illetve igazgatási és munkaszervezési feladat áll. Ezek közül kiemelendő a bírósági döntések végrehajtásához kapcsolódó értesítők átdolgozása, a mindennapi munkában használt nyomtatványok új Be. szerinti kidolgozása, a bírósági lajstromprogram módosítása és valamennyi, az új Be. által megkívánt informatikai fejlesztés megvalósítása, a speciális ülnökigény biztosítása.

A projekt keretében az OBH azt is fontosnak tartja, hogy az ügyfelek megfelelő tájékoztatásban részesüljenek az új kódex legfontosabb, őket érintő szabályairól.

Az új eljárási kódexek alkalmazására való felkészüléssel kapcsolatban az alábbiak is érdekelhetik:

http://birosag.hu/uj-eljarasi-kodexekrol-tudni-kell
http://birosag.hu/media/aktualis/birosagi-ugye-van-ezekre-erdemes-figyel...
http://birosag.hu/media/aktualis/hogyan-indithatnak-keresetet-es-mikent-...
http://birosag.hu/media/aktualis/obh-birok-felkeszultek-az-uj-eljarasi-k...
http://birosag.hu/media/aktualis/jon-az-uj-pp-es-az-uj-kp-es-veluk-2700-...