Legkorábban 25 év múlva szabadulhat a bocskaikert emberölés elkövetője

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 márciusában T. Jné vádlottat emberölés bűntette és lopás vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a feltételes szabadságra bocsátás időtartamának hosszabb mértékű megállapítása és a vádlott cselekményének különös kegyetlen módon való elkövetésének megállapítása érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott házi segítségnyújtással foglalkozott, főként időskorúaknak segített Bocskaikertben. 2014 márciusára a vádlott anyagilag ellehetetlenült helyzetbe került, tartozásai felhalmozódtak, amelyek törlesztése érdekében elhatározta, hogy a gondozottaktól szerez pénzt illetve aranytárgyakat. Az egyik gondozottjától 143.500.-Ft értékben tulajdonított el aranyékszereket. 2014 júniusában a vádlottnak határidős fizetési kötelezettségei voltak, ezért elhatározta, hogy felkeresi a sértettet, hozzá valótlan ürüggyel bejut és tőle mindenképpen készpénzt illetve egyéb értéktárgyakat fog megszerezni, akár életének kioltása árán is. Ezért délután magához vette a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges, az eljárás során fel nem talált és be nem azonosított ölésre alkalmas éllel, heggyel bíró eszközt. Az idős asszony beengedte a háza udvarára a vádlottat, aki rátámadt, hogy viselt ékszereit megszerezze. Eközben bekeveredtek a garázsba, ahol a vádlott a nála lévő eszközzel szurkálni kezdte a nénit a mellkasán majd a hasán. A szúrásokat követően a vádlott a segítségért kiabáló sértett nyakát kétszer átvágta. Ezt követően a sértett által viselt ékszereket magához vette és a sértett táskáját, a benne lévő pénztárcával elvitte. Az így megszerzett értékek és készpénz összege 295.070.-Ft. volt. A pénzből kifizette aznapi adósságait. A sértett holttestét másnap fia fedezte fel, amikor édesanyjához érkezett Az idős asszony sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét az ideje korán érkező gyors és szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg. A vádlott mind a nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.