JÓZAN MÉRTÉK

A Debreceni Ítélőtábla és Fellebbviteli Főügyészség épülete

Debrecen 2002 végén nagyszabású tömbrehabilitációba fogott a Piac, a Széchenyi és az Arany János utcák által határolt területen. Az amortizálódott belvárosi részt helyzetéhez méltó rangjára emeli a rehabilitáció. A Révész téri tömb fejlesztésére kiírt országos tervpályázat az egész tér beépítését az igazságügyi központ programjához igazította. A pályázatot Koller József és irodája nyerte. 2006 szeptemberében adják át a fővárosi után a második legnagyobb szolgáltatási körzetű táblabíróságot.

Az első ütemben a Debreceni Ítélőtábla és a Fellebbviteli Főügyészség épült fel az igazságügyi központból, mely a Városi Bíróság épületszárnyával válik majd teljessé. Az épület a tervezett Nyugati kiskörút keleti térfalát alkotja majd, és a másik oldalán húzódó kísérő út mentén is sűrű és garantáltan magas lesz a beépítés. Így a központ majdan az újrarajzolt városszövet szerves része lesz, most azonban még egyedül áll a város központi magjából kibontott tömb közepén; egyetlen rövidebb homlokzatával illeszkedik csak a Széchenyi úthoz.

Kivételes állapot a jelenlegi szabadon álló helyzet, akármilyen sokáig marad is így. A tervek persze a tömbrehabilitáció teljesen megvalósult összképét tekintve készültek. Helyénvaló volna tehát az épületet a tervezett utcák még nem létező túloldaláról „skurzban” nézni, mégis 30-40 métert hátrálok, hogy az egész hosszhomlokzatot egybefoghassam. Olyan rálátásra van még lehetőség, amilyenre az épületet nem tervezték, mégis kár, hogy elépítik majd ezt a látványt.

A díjnyertes pályamű változtatás nélkül valósult meg. Ritka és szerencsés, nagyon pozitív helyzet ez. Láthatóan jót tett a végeredménynek, hogy nem egy ötleteiben megnyirbált, letompított erejű terv épült meg.

Az épület legszembetűnőbb jellemzője a tömbszerűség. A befoglaló hasáb oldalait mintha pengével metszették volna ki; az épület sehol és semmivel nem lép ki az út határoló síkokból, kérlelhetetlenül az önmaga szabta határain belül marad. A határok pontos ismerete és azok szigorú betartása, a túlkapásoktól mentes magatartás helyesen megfogalmazott vezérelv egy igazságügyi központ kialakításához. Ez az elv a tervezés egészét végigkísérte: az épület mentes mindentől, ami nem kapcsolódik a lényegéhez. Józan mérték, pontos mérlegelés eredménye minden vonás.

Az épület ahelyett, hogy homlokzatra ráragasztott elemekkel kifelé gyarapodna, inkább még elvesz önmagából. Enyhe szögű ékkel levágott ablakkávák, a harmadik emeleti terasz sarkon is beforduló ürege: kiszed mindent, ami felesleges. Az eredmény egy tömegvesztéssel befelé építkező csonkolt téglatest. Épp ott, ahol a térbe kilépő vertikális hangsúlyt szoktunk meg (saroktorony), tátong űr. Radikális és nagyhatású fordulat.

Ezek a hasítékok mint monumentális kapuzatok nyitják meg a táblabíróság és a főügyészség épületét. A kettő közül a Széchenyi utcára néző kap nagyobb jelentőséget, és ennek megfelelően nagyvonalúbb megfogalmazást. A pillérsor az utca felé megnyitja, azzal összekapcsolja, egyben lezárja attól a kint és bent közötti átmeneti teret. Az előtér a köztér részévé válik, miközben a nyitott-zárt „hely” a maga három emelet belmagasságával máris tiszteletet parancsol, méltóságteljes atmoszférát teremt.

Ennek a miliőnek a méltó folytatása az enteriőrben az üvegfalon túl a közlekedőket négy szinten egybenyitó légtér. Az előcsarnokban az átrium egy módosított változata fogad: újra a kint és a bent közötti átmenetet látjuk. Míg a Pécsi Ítélőtábla - szintén Koller József és ifj. Csatai László munkája - szakrális jellegbe hajló tárgyalója ünnepélyességet hordoz, itt a hivatalosság, a törvényesség kerül előtérbe. Ennek kissé didaktikus eszköze a tárgyalók falának faburkolatába ágyazott fém feliratszalagok, melyek az Alkotmányt idézik. Az emeleten lévő irodák csak befelé, az előcsarnok fölötti zárt zöldtetőre néznek. A csendes, nyugodt kert ideális környezetet teremt az elmélyült és felelősségteljes munkához.

A téglaburkolat bőrként feszül a feszes vonalú formára. A kézi vetés és égetés technológiájából keletkező szín- és formai egyenetlenség miatt rendkívül plasztikus, természetes hatású felületet ad. A burkolat őszintén mellőz minden architektonikus hatású eszközt: nem imitál nyílásáthidalást, kiváltást. Ezzel a homogén tömbből való kimetszettség érzetét erősíti. A burkolattal való egyetlen játék, amit az épület megenged magának, hogy a táblabíróság előterének falain és pillérein kifordítva, habarcstáskájukat mutatva állnak a téglák, egy kis melegséget csalva ezzel a félárnyékba. A tégla szembeszökő anyagszerűsége jótékonyan oldja a tömb monolit jellegét és mogorvaságát. Ezt az élő textúrát véletlenszerűen szelik fel a beiktatott hosszabb-rövidebb vörös mészkő csíkok. A tégla matt masszájában megcsillan a fény a felpolírozott kövön, és skurzban nézve nagyon erős horizontális húzást ad a homlokzatokra.

Az épületet megvalósulása alatt (sőt: előtt!) folyamatosan támadások érték, melyek szerint az igazságügyi központ épülete elüt a cívisváros jellegzetességeitől, az épület nem illeszkedik a környezetébe, a városképbe, egyszóval az épület nem „debreceni”. Amellett, hogy a tömbrehabilitáció egészének megvalósulása előtt mindez csak részben ítélhető meg, a beilleszkedés kérdése eleve problémás.

Az új bírósági épületen annak debreceniségét számon kérni annál furcsább, ha figyelembe vesszük, hogy Debrecen cívisvárosi beépítésének zöme mára elpusztult, megváltozott. A város építészetében nincs jelen olyan egyirányú helyi hagyomány, intakt város-architektúra, aminek figyelembevétele igazodási kényszerrel hathatna az új építésre. A város jellege inkább sokszínű, mint homogén és hagyományos, azonban épp ez az erőssége, sajátja, ez a debreceni karakter. Ebbe a mai Debrecenbe viszont nagyon is illeszkedik a lyukarchitektúrás új bírósági épület, akkor is, ha olyan elemeket és formanyelvet használ, amire eddig nem volt példa a városban. Az új tömb első elemeként született egy jó megoldás, ami nem csak Debrecenben, hanem országos szinten is jelentős alkotás.

Az itt létrejött új érték sokkal több, mint ami a rosszul értelmezett hagyománytiszteletből és az elveszőfélben lévő örökség feletti romantikázásból születhetett volna.

Alaprajz 5. szám, 13. évfolyam, 2006. szeptember-október

szerző: Rozmann Viktor

További cikkek