TISZTELT OLVASÓ!

A Debreceni Ítélőtábla honlapjának létrehozásakor az volt a célunk, hogy az internetet használó érdeklődők és a jogkereső közönség hasznos tudnivalók birtokába kerüljön a bíróságok, illetőleg a Debreceni Ítélőtábla működésével kapcsolatosan.

Fogadják szeretettel a 2005. január 1. napján újjáalakult Táblabíróság első elnöke, Dr. Szabóné Dr. Kerékgyártó Judit köszöntőjét, valamint a kollégiumvezetők 2005. január 26. napján elhangzott üdvözlő szavait. Remélem, hogy a honlap, ahogy eddig is feladata volt, a későbbiekben is segítséget fog nyújtani a bírósági szervezet megismeréséhez.

Dr. Balla Lajos 
az ítélőtábla elnöke

 

§§§

 

Kedves Vendégeink!

Engedjék meg, hogy röviden ismertessem – főleg Debrecenre vonatkozóan – a táblabíróságok múltját és jelenét.

A mai fogalmaink szerinti ítélőtáblával az 1871. év utáni bírósági szervezetben találkozhattunk. Egy ideig kettő működött Budapest és Marosvásárhely székhellyel. A Budapesti Királyi Ítélőtábla sehogyan sem tudta ledolgozni ügyhátralékát. 1889-ben 202 ítélőbíróval dolgozott, s évi ügyforgalma 104.615 és 125.791 ügydarab között váltakozott, amely egy bíróra évente több mint ötszáz ülést rótt. A tábla egyértelműen túlterheltté és lassúvá vált, ugyanakkor az elsőfokú bíróságok ebben a rendszerben nem állhattak kellő felügyelet alatt.

További problémát jelentett a bírói előmenetel kérdése is, mivel az egyéni teljesítmények ellenőrzése csaknem lehetetlenné vált. A tíz polgári és öt büntető tanácsban tevékenykedő királyi ítélőtáblán a jogegység követelményei sem érvényesültek kellő mértékben. Nagy nehézséget jelentett az ország geográfiai adottságaiból származó jelentékeny távolság, amelyet a feleknek át kellett hidalniuk.

A kormányzat akként határozott, hogy a két ítélőtáblás szerkezet helyett decentralizált másodfolyamodású bírósági struktúrát alkot meg, megfelelve ezzel a szóbeliség, a közvetlenség és a felügyeleti hatékonyság európai követelményeinek. Olyan számban kellett tehát ítélőtáblákat szervezni, hogy a lakosság lakhelyéhez minél közelebb találhassa meg jogorvoslati lehetőségét.

A 19. század végén Európa szerte a decentralizált struktúra valósult meg.

Magyarországon a táblabíróságok székhelyének kijelölése okozta a legtöbb előzetes vitát. Csak olyan városok jöhettek szóba, amelyek nagyságuknál, kulturális intézményei számánál, az ország gazdasági-kereskedelmi szerkezetében és úthálózatában elfoglalt helyüknél fogva erre alkalmasnak és érdemesnek mutatkoztak. A versengés hamar megindult, szinte minden jelentősebb város benyújtotta igényét, hiszen rendkívüli lehetőséget biztosítottak e fórumok a felemelkedés útján minden város számára.

A királyi ítélőtáblák jövendő szervezésének hírére Simonffy Imre polgármesterrel az élen, Debrecen város tanácsa hamar reagált. 1889. július 18-án bizottmányt állított fel és a közgyűléssel nyilatkozatot fogalmaztatott meg, mely szerint a város egyértelműen kinyilvánította befogadási szándékát. A nyilatkozatban a város vállalta, hogy telket ingyen ad, és az állam megterhelése nélkül biztosítja az ideiglenes és a végleges elhelyezést.

1890. január 23-án a közgyűlés nyilatkozatba foglalta és egyhangúlag elfogadta, hogy „…kötelezi a város magát arra, mihelyt a felállított királyi tábla kerete véglegesen megállapítva lesz – de legkésőbb a működés megkezdésétől számított tíz év alatt, az igazságügy-minisztérium tervei szerint végleges elhelyezésül épületet emel, s ezen épületnek a már most kijelölendő, s a minisztérium által elfogadott telket azonnal az állam tulajdonába bocsátja”.

Debrecen küzdelme a királyi tábláért eredményes volt.

Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged és Temesvár székhellyel végül Magyarországon 11 királyi ítélőtáblát létesítettek.

A 11 táblára kezdetben 8 kúriai, 163 királyi táblai, 56 törvényszéki bíró, 8 ügyvéd, 5 királyi ügyész és 4 járásbíró - összesen 244 fő - kapott táblabírói kinevezést. Közülük kerültek ki az elnökök, tanácselnökök és az ítélő bírák.

A korábban fennálló budapesti és marosvásárhelyi királyi ítélőtáblák működésüket 1891. május 4-én szüntették be, s az új táblák önálló életüket május 5-én kezdték meg.

A vonatkozó rendelet mellé hamarosan megjelent az átmeneti és egyéb intézkedésekről szóló 1395/I.M.E. számú igazságügyi miniszteri rendelet, amely a személyzeti és ügyátadásról rendelkezett. A táblák elnökeit miniszteri biztosnak jelölte meg. Rendelkezett az eskütétel idejéről, az első teljes ülés teendőiről, a sürgős ügyeknek az átmeneti időben történő intézéséről, a jogfolytonosságról stb.

Szilágyi Dezső akkori igazságügyi miniszter figyelmét felkeltette Puky Gyula kúriai bíró működése és meghívta őt a királyi ítélőtáblák kérdését akkor tárgyaló ankétra, majd felajánlotta neki a decentralizált táblák egyikének elnöki állását.

Puky Gyula választása Debrecenre, a budapesti után a legnagyobb táblai kerületre esett, amelyhez a debreceni, a máramarosszigeti, a nyíregyházi, a szatmárnémeti és a zilahi királyi törvényszékek területei tartoztak, 1.127.801 lakossal.

A királyi ítélőtábla kinevezett elnöke miniszteri biztosként eredményes tárgyalásokat folytatott a bőkezű város képviselőivel.

A tábla megfelelő ideiglenes elhelyezése nem ment olyan könnyedén, mint ahogyan azt a korabeli lapokból olvashatjuk.

A királyi ítélőtáblák helyiségeit úgy kellett megtervezni - az ideiglenes elhelyezéskor is -, hogy azokban minden bírónak jusson egy-egy dolgozó szoba, kiszolgáló helyiségekkel, azaz figyelembe kellett venni a létrehozandó magas bírói fórum méltóságának megfelelően az ideiglenes épület átalakításakor, majd az új épület felépítésekor azt, hogy az a külsőségekben is mindenben a rangjának megfelelő legyen.

Tekintettel arra, hogy a tábla személyzetének és a bírói kar létszámának szükséges növekedése miatt a Debrecen város által ideiglenesen biztosított két épület szűkösnek bizonyult, a végleges elhelyezésre vállalt tíz éves határidőt jóval megelőzve a táblai palota építését megkezdte, mely építkezés minden igényt kielégítően valósult meg. A teljes berendezés 16.627,- Ft-ot igényelt, maga az építkezés akkori áron is 400.000,- Ft-ba került. A minisztérium összesen 12.627,- Ft-ot biztosított a berendezésre. Az átadási okmányok 1896. július 22-i keltezésűek, ezekben a város az állam tulajdonába bocsátotta az ingatlant azzal, hogyha az eredeti célra már nem akarják hasznosítani, akkor a tulajdonjog majd visszaszáll a városra.

1891. május 5-én a Debreceni Királyi Ítélőtábla megkezdte működését ideiglenes helyén, a Piac és Széchenyi utcák sarkán lévő emeletes  Podmaniczky házban  és a Széchenyi utcán lévő „Korona” vendéglőben, majd folytatta azt az 1896. július 22-re elkészült és a már megnövekedett létszámra épült igazságügyi palotában.

A Debrecen város által finanszírozott, Wágner Gyula budapesti építész tervei alapján, debreceni vállalkozók bevonásával megépült ítélőtáblai székház – mely a jelenlegi Hajdú-Bihar Megyei Bíróság és a főügyészség épülete, – a századforduló egyik legszebb debreceni épülete volt és jelenleg is az, mely Debrecenben, a Széchenyi u. 9. szám alatt található.

A megépült ítélőtáblai székházban volt hét tanácsterem (azaz tárgyalóterem), egy díszterem, a tanácsok mindegyikének két-két ülésterem a megfelelő visszavonulási szobákkal, valamint az ügyvédek és felek várószobája, az elnök egy dolgozó és egy „előfogadó” szobája várószobákkal. Ott helyezték el az elnöki titkár dolgozó szobáját, az elnöki iroda két, a tanácselnökök egy-egy szobáját előszobával, a 19 táblabírónak és a tanácsjegyzőknek egy-egy dolgozószobáját, a könyvtári olvasószobával, a jegyzői irodákat és a segédhivatalnokok (irodaigazgató, iktató, kiadó, irattáros, nyomdász stb.) helyiségeit.

A polgári korszak ítélőtáblái és a Magyar Királyi Kúria 1890-es évek elején kialakult – véglegesnek hitt – rendszerét az első világháborút követően a trianoni diktátum vetette szét. A területében és lakosságában jóval kisebbé vált ország bírósági rendszerében a Magyar Királyi Kúria vezető szerepe megmaradt, azonban a királyi ítélőtáblák száma ötre csökkent.

1949-1950-ben radikálisan átalakították az igazságszolgáltatás rendszerét, benne a bírósági szervezetet is.

A fővárosban, Debrecenben, Szegeden, Győrött és Pécsett működő ítélőtáblákat 1949-ben felsőbíróságokká alakították, megszüntették a közigazgatási bíróságokat és a hatásköri bíróságokat, majd az 1950. évi IV. törvény felszámolta a felsőbíróságokat és a főállamügyészségeket. Ezzel több, mint ötven évre megszüntette az ítélőtáblák működését.  A fellebbviteli garanciák nagy mértékben degradálódtak, amelyek súlyos zavarokat okoztak a fellebbezési rendszerben.

Az 1990-es évek rendszerváltását követően a bírák jogállását, a bíróságok szervezetét és igazgatását jelentősen érintő igazságügyi reform keretében került ismét előtérbe az ítélőtáblák felállítása. A parlament az 1997. évi LIX. törvénnyel módosította az Alkotmányt, mely szerint új bírósági szintként a Legfelsőbb Bíróság és a megyei bíróságok között létrehozta az ítélőtáblákat. Az ítélőtáblák felállítása az ügyészi szervezetet is érintette és módosította az ügyészségre vonatkozó törvényeket.

Az ítélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 1997. évi LXIX. törvény értelmében 1999. január 1. napjától a fővárosban, Szegeden és Pécsett, 2003. január 1. napjától pedig Debrecenben és Győrött ítélőtábla kezdte meg működését.

Az 1998. évi LXXI. törvény 1999. január hó 1. napjával hatályon kívül helyezte az előbb említett törvényt, így a már kinevezett vezetők megbízását visszavonták.

Az igazságszolgáltatási reform folytatásaként, az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 2002. évi XXII. törvény 1.§-ának (1) bekezdése értelmében, a négyszintű bírósági rendszer kialakítása érdekében, a bírósági szervezet részeként a fővárosban, Szegeden és Pécsett 2003. január 1. napjával ítélőtáblák létesültek, melyek 2003. július 1. napjától – 53 év elteltével – ismét megkezdték tényleges működésüket.

A törvény 1.§-ának (4) bekezdése 2004. július 1-jei hatállyal további két ítélőtábla, a Debreceni és a Győri Ítélőtábla felállítását is elrendelte, melyek - 55 évi kényszerszünet után - 2005. január 1. napján kezdhették meg működésüket.

Az ítélőtáblák felállításának indokai között a helyi és a megyei bíróságok munkaterhének célszerűbb megosztása mellett, az ítélkezési tevékenység időszerűségi mutatóinak javítása is szerepelt.

A Debreceni Ítélőtábla Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs–Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajú-Bihar megyei illetékességgel rendelkezik és több, mint 2 millió állampolgár fellebbviteli ügyeit hivatott ellátni.

Ismétlődik minden, ismétlődik a történelem!

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2002. június 13-ai ülésén Kósa Lajos polgármester előterjesztésére a 107/2002. (VI.13.) Kh. határozatában kinyilvánította a város fogadókészségét a bírósági szervezeti változások során felállítandó ítélőtáblák egyikének debreceni székhellyel történő létrehozására. Felajánlotta, hogy külön megállapodás alapján az ítélőtábla elhelyezését épület- vagy telek rendelkezésre bocsátásával elősegíti.

Külön megállapodás született arról, hogy a város 99 évre, illetőleg az épület fennállásáig a Debrecen, Révész téri tömb-rehabilitációra kijelölt területen építési telek ingyenes használati jogát biztosítja a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség, majd a későbbi elképzelések szerint, a Debreceni Városi Bíróság épületének elhelyezésére.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2003/107. (IX.9.) számú belső határozatával támogatta a Debreceni Igazságügyi Központ kialakítását.

A tervezés, egyeztetés időszakában Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 239/2003. (XII.18.) számú határozatával a Magyar Állam részére összesen 200 millió forint támogatást biztosított a már említett három épület elhelyezését szolgáló épületegyüttes megvalósítása érdekében szükséges terepszint alatti parkolók kialakításához.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás alapján beadott pályázatokat eredménytelennek kellett nyilvánítani 2004. szeptember 30-án, mert a legolcsóbb pályázat bekerülési költsége is jóval meghaladta a rendelkezésre álló összeget.

Tekintettel arra, hogy a Debreceni Ítélőtáblának a törvény előírása szerint működnie kellett,  átmeneti  elhelyezésére a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon került sor. Köszönet illeti Dr. Varga Klára elnök asszonyt, aki ezt a kényszerhelyzetet megértve, lehetőséget biztosított a táblabíróság jelenlegi 73 dolgozójának elhelyezésére és köszönettel tartozunk a megyei bíróság minden dolgozójának, akik ezt az állapotot, ha ideiglenesen is, kényszerültek elviselni.

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 265/2004. (XI.11) Kh. határozatával a Debreceni Ítélőtábla eredeti tervek szerinti megépítéséhez további legfeljebb  400 millió Ft támogatást biztosított.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács az önkormányzat közgyűlése által felajánlott és egyhangúlag megszavazott legfeljebb 400 millió Ft. összeget elfogadta és hozzájárult a Debreceni Ítélőtábla eredeti tervek szerinti és a kivitelezési pályázatnak a hatályos közbeszerzési eljárás alapján történő kiírásához.

A kiírás megtörtént, a pályázati beadási határidő 2005. február 7-én telt le. A kiírás szerint a Debreceni Ítélőtábla új épületének átadási határideje 2006. január 31. napja.

 

A Debreceni Ítélőtábla 2005. január 1-én ideiglenes helyén ismét megkezdte működését, a régióhoz tartozó állampolgárok érdekét és javát szolgálva azzal, hogy határozatai révén nagy részben hozzájárul majd az országosan egységes jogértelmezéshez és a bírói gyakorlathoz.

A táblabíróság elnökeként a Debreceni Királyi Ítélőtábla első elnöke által mondottakat magaménak vallva kijelentem, hogy „kötelességemhez képest éber figyelemmel fogom kísérni bíróságaim minden egyes tagjának működését…. …elnöki szobám ajtaja mindig nyitva lesz azok előtt, akik bizalmukkal kívánnak megtisztelni, s nem fogok elzárkózni azoktól a köröktől sem, amelyeknek illetékes véleményét pályatársaim hírnevének elfogulatlan bírálatára hivatottaknak tartom, - viszont meggondolás nélkül utasítanám vissza a fondorkodó besúgásokat, ha ilyenekkel találkoznám.”

„Kijelentem, hogy jogosulatlan aspiráció támogatója nem leszek soha, s nem engedem, hogy ezek között a valódi érdem háttérbe szoruljon: de igenis minden befolyásom latbavételével, lelkem egész melegével fogom azoknak, de csakis azoknak előmenetelét támogatni, akik erre képességüknél, szorgalmuknál s jellemük szeplőtlenségénél fogva legérdemesebbek. És eme feltételeimben nem engedem magamat megtántoríttatni…. …ellenkező tanok uralma engem amúgysem találna többé e helyen.”

Ugyancsak Puki Gyula szavait idézem, mely ma is időszerű: „Mai viszonyaink között gyakran kerül a magyar bíró olyan kísértés veszélye elé, hogy a hivatalos teendők halmozásával a bíráskodás alaposságának rovására kell megküzdenie. Előttünk nem lehet egyedüli irányadó az államháztartásnak abbéli érdeke, mely kevés bírótól sokat, nagyon sokat kíván, többet, mint bármely más államban: hanem mi azért vagyunk itt, s arra esküdtünk, hogy polgártársainknak igazságot szolgáltassunk, ezt pedig egy percig sem szabad feláldoznunk annak a törekvésnek, hogy az igazság rovására tüntessünk a számok halmazával, s hogy a…. …fiskális érdekeknek szolgáivá szegődjünk.”

„A bíró hivatása komoly, zajtalan,…. …pályáját nem kíséri tapsvihar, munkáját nem jutalmazza a közönség éljene, útját nem jelölik a dicsőség emléktáblái, számára nem fűz babérkoszorút senki, de van mégis egy jutalma: a legértékesebb érdemkereszt, mely a …. …keblét díszítheti: a kötelességek hű teljesítésének öntudata. Lelkesítse és vezérelje ez a tudat bírótársaimat nehéz munkáik folyamán és jutalmazza a nyugalom éveiben is.”

„Ifjú pályatársaim szívére…. …a következő útbaigazító jelszavakat kötöm: legyen tanácsadójuk saját lelkiismeretük, evangéliumuk a törvény, s hitvallásuk az igazság forró szeretete.”

2005. január 1.  Ez a nap a történelemé. A Debreceni Ítélőtábla 55 évi kényszerszünet után ismét megkezdte működését.

Hiszem, hogy a Debreceni Ítélőtábla „a jogtiszteletnek folytonos ébrentartója, az igazságszolgáltatásnak erős vára, a hozzáfűzött reményeknek beváltója, városunknak és a független magyar bíróságok  büszkesége lesz”.

Debrecen, 2005. január 26. napján.

Dr. Szabóné Dr. Kerékgyártó Judit

 

§§§

 

Tisztelt Elnök Úr! 
Tisztelt Elnök Asszony! 
Kedves Vendégeink! 
Tisztelt Összbírói Értekezlet!

Ünnepi pillanathoz érkeztünk. A törvény értelmében 2oo5. Január 1-jétől a Debreceni Ítélőtábla megkezdte működését. Az ünnepi összbírói értekezlet nemcsak arra ad lehetőséget, hogy adózzunk a pillanat nagyszerűségének, hanem arra is kötelez bennünket, hogy számot vessünk és beszámoljunk arról, mit végeztünk eddig. Bár rövid idő telt el, az ítélőtábla büntető kollégiuma az eredményes munkavégzés érdekében megtette az első lépéseket.

Az eddigiek során elkészült a kollégium ügyrendje, ügyelosztási terve, elfogadtuk a 2oo5. Évi munkatervet. Létrehoztuk a büntető irodát, megszerveztük a kollégium munkáját segítő ügyviteli apparátust.

A régióban tevékenykedő megyei kollégiumvezetők részvételével megtartottuk első kollégiumi ülésünket. Az elmúlt héten tartott tanácselnöki értekezlet pedig már a megyei bíróságok büntető kollégiumai és kollégiumvezetői által felvetett több anyagi jogi és eljárási értelmezési kérdésben fejtette ki álláspontját.

A testületi kollégiumi munka mellett megkezdődött az érdemi ítélkezési tevékenység is. A januárban érkezett ügyek jórészét – ahol a jogszabályok ezt lehetővé tették- már elbíráltuk. Egyszóval a Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiuma működik.

Tisztelt Összbírói Értekezlet!

A bírói hivatás szabályai, a bíróval szemben támasztott követelmények egységesek valamennyi bírósági szinten. E hivatás gyakorlása magas fokú szakmai felkészültséget, elhivatottságot követel. Az elhivatottság, bírói eskü minden körülmények közötti teljesítését jelenti. Valamennyien komolyan hisszük, minden nehézséget vállalunk az igazság érvényesítése érdekében. Nehézségek, gondok pedig hatványozottan jelentkezhetnek egy új bírósági szint, bírói szervezet létrehozásakor. Amikor az ítélőtábla büntető bírói állásaira pályáztunk, tisztában voltunk azzal, amennyiben a kinevező bizalmával bennünket tisztel meg, a felmerülő kérdéseket is nekünk, kell majd megoldani.

A hatásköri szabályok alapján kiemelkedő tárgyi súlyú, a közvélemény fokozott érdeklődésére számot tartó ügyben kell majd – másodfokú bíróságként- jogerős döntést hoznunk. Ez fokozott felelősséget és elvárást támaszt ítélkező munkánkkal szemben. Tudtuk azt is, hogy regionális bíróságként jelentős szerepünk lesz az egységes ítélkezési gyakorlat kialakításában. Az egységes ítélkezés nemcsak azt jelenti hogy a bíróságok Mosonmagyaróvártól Mátészalkáig ugyanolyan ügyben ugyanazt a döntést hozzák, hanem valódi szakmai összefogást takar, amelyben a legszebb bírói erények mutatkoznak meg. A működés megkezdését követően fel kell készülnünk a kétfokú jogorvoslati fórumrendszer bevezetésére. Feladataink végrehajtása során irányadónak tekintjük azt a szakmai tapasztalatot, amely a Legfelsőbb Bíróóság Büntető Kollégiumában az egyes ügyek megoldása során és a testületi tevékenység gyakorlásakor keletkezett. Fel fogjuk használni a Fővárosi a Pécsi valamint a Szegedi Ítélőtáblák Büntető Kollégiumainak tapasztalatait.

Működésünk során számítunk valamennyi, nem csupán a régióhoz tartozó büntető kollégium segítségére, az egyes kérdésekkel kapcsolatos álláspontjára.

Finkey Ferenc több munkájában megállapította, hogy a gyakorló büntető bíró csak akkor képes színvonalasan ítélkezni, ha ismeri kora tudományos tevékenységét, s képes alkalmazni az így elért eredményeket. Fontos feladatnak tekintem, hogy a büntető kollégium gyümölcsöző kapcsolatot ápoljon a régió valamennyi tudományos műhelyével, szeretnék olyan helyzetet teremteni, hogy e kapcsolat kölcsönösen gazdagítsa tudásunkat, s hasznára legyen a mint egy két millió jogkereső állampolgárnak. Ez úton kérem a régió valamennyi büntetőjogászát, ügyészeket, ügyvédeket, a nyomozóhatóság tagjait, hogy színvonalas munkájukkal támogassák a Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiumának szakmai tevékenységét. Ezzel a támogatással hiszem, hogy utódaink soha nem fogják azt mondani, hogy a Debreceni Ítélőtábla megalakult büntető kollégiuma feledhető teljesítményt nyújtott amely csak „ gyermekbetegségeket” tartalmazott.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vendégeink!

Úgy gondolom, hogy a büntető kollégium, -tagjainak eddigi tevékenysége, tapasztalata, sokrétű tudása alapján- meg fog felelni az elvárásoknak.

Az előbbi gondolatokkal kívánok a Debreceni Ítélőtábla Büntető Kollégiuma tagjainak és valamennyi munkatársának eredményes szakmai tevékenységet.

Debrecen, 2005. január 26. napján

Dr. Balla Lajos

 

§§§

 

„Továbbá ezt megércsed, hogy minden perek az vármegye székin kik támadnak, Király udvarába, az ország rendelt bíráinak elejbe nyilvánvaló meg hányás-vetésnek okáért fel szoktak bocsáttatni, és fel is kell bocsátni.”

Tisztelt Elnök Úr! 
Kedves Vendégeink, Kollégák!

Ebben a most felolvasott szövegrészletben nyilván felismerhető volt a királyi tábla másodfokú ítélkezésének fosszíliája. Én mégsem elsősorban emiatt választottam mottónak a mai alkalomra. Miért hát?

Azért, mert ez a mondat az első magyar nyelven kinyomtatott törvénykönyvből, a Debreceni Decretum-ból való. Az addig csak latin nyelven kiadott normaszövegeket – köztük Werbőczy Hármaskönyvét – Weres Balázs váradi főbíró, Bihar vármegye íródeákja fordította magyarra és a Debrecenben működő Hoffhalter nyomdában nyomtatták ki 1565-ben, bizonyságául annak, hogy az országnak ebben a részében már akkor is volt igény a jog megismerésére, ugyanakkor voltak emberek is, akik akarattal és tehetséggel cselekedni is tudtak ennek érdekében.

Csaknem négy és fél évszázad telt el azóta, ez idő alatt Debrecen volt – nem is egy-szer – főváros, volt , hogy porrá égett, volt már egyszer királyi ítélőtáblai székhely, s most másodszor is itt állt fel az egyik tábla. Egy képzeletbeli emlékparkban két hatalmas oszlopot vélek látni magam előtt: az egyiken városunk derék polgárainak nevei, akik áldozatot vállaltak és nem egyszer kemény harcot is vívtak azért, hogy mindezt elmondhassuk. A másikon az előttünk ítélkező táblabírák nevei. Vegyük ész-re, kedves kollégák, hogy lenéznek ránk onnan ezek a nevek, és nekünk nagyon sok tennivalónk lesz még addig, amíg emelt fővel viszonozhatjuk a pillantásukat.

Mit kell tennünk tehát?

Legelőször is össze kell szedni magunkat és rendezni sorainkat! Az ítélkezésnek ezt a fokát és ezt a módját jóformán még egyikünk sem próbálta, csak valami hasonlót. …És most egyszerre el kell kezdeni, ráadásul már a kezdet kezdetén jól csinálni, olyan jól, hogy senki ne mondhassa: lám, vidékre került a másodfokú ítélkezés, meg is látszik…Tennünk kell mindezt egy olyan fárasztó átmeneti állapot közepette, ami-kor nincs megfelelő elhelyezésünk, munka- körülményeink elégtelenek, nem egyformán értékeljük, ami körülöttünk történik, ezért vannak köztünk kevésbé derűlátók, sőt, csalódottak is. Ezért mondom én tehát, hogy szedjük össze magunkat!

Másodikként: tanuljunk sokat! Törekednünk kell a hatályos joganyag minél teljesebb megismerésére, ezzel egyidejűleg egységes alkalmazására. A jogot egységesen értelmezők táborához, természetesen, csak akkor lehet csatlakozni, ha már valahol létezik ilyen tábor. Ahhoz pedig, hogy létezzen, nagyon átgondolt, nagyon összetett és nagyon kitartó cselekvésre van szükség országos méretekben, valamennyi kollégánkkal együttműködve.

Becsüljük meg egymást és az ügyfeleinket! Ne gondoljuk, hogy egyénenként is mások fölé rendelt minket a jog! Az ítélőtábla tekintélye nem a táblabírák tekintélyének mennyiségi összegével egyenlő, hanem azáltal növekszik, hogy kötelességünk teljesítésében igyekszünk egyre magasabbra törni.

Soha el ne feledjük hivatásunk etikai parancsait, se a tárgyalóteremben, se azon kívül! Ítélkezzünk, viselkedjünk és éljünk minden nap olyan normák szerint, amelyeket másnap is vállalni tudunk!

Ismerem a munkatársaimat, hiszek abban, hogy ez utóbbi elvárásnak megerőltetés nélkül tudnak eleget tenni.

…De, mint a civilisztikáért felelős vezető, általában is hiszek abban, hogy a polgári kollégiumunk összetételénél fogva alkalmas arra, hogy eleget tegyen a törvény által előirt követelményeknek, azon túl pedig az én személyes elképzeléseimnek is. Mert, természetesen, vannak elképzeléseim, célkitűzéseim, sőt – bevallom – álmaim is.

Szeretnék magam körül jó munkahelyi légkört. Szorgos, de munka után is kedélyes munkatársakat.

Szeretném, ha közös nyelven beszélnénk egymással is és az ország valamennyi polgári kollégiumával is. Szeretném, ha elmondanák régóta megválaszolatlan kérdéseiket, s ha mi is elmondhatnánk a mieinket.

El szeretném érni, hogy ítéleteink időszerűek, törvényesek és méltányosak legyenek, közérthető, jó stílusú indokolással kiadva. Tükrözzék a jog egységét és egységes értelmezését! Mi is pontosan a jogegység és mi benne a jó?

Tisztelt vendégeink, kollégáim ! Engedjék meg, hogy kissé vulgárisan fogalmazzak: a jog egységes értelmezése annyit tesz, hogy a jogkereső félnek eszébe sem juthat más és más döntést várni az ügyében attól függően, hogy hol és mikor nyújtotta be a keresetlevelét. És ennek lehet egy olyan hozadéka is, amiről tudományos fórumokon ritkán esik szó: a következetes és egységes ítélkezési gyakorlat már a bíróság előtti eljárást megelőzően sejtteti, hogy miképpen kell eldőlnie a jogvitának és nem ad biztatást annak a félnek, akinek vélhetően nem lesz igaza. Ellenkezőleg: önkéntes jogkövetésre serkent, arra, hogy a felek a jogalkotó nyilvánvaló és vitathatatlan akaratának engedelmeskedve maguk rendezzék jogvitáikat.

Amikor ügyfelekről beszélünk, nemcsak honfitársainkra és hazai vállalkozásaikra kell gondolnunk, hiszen egyre inkább potenciális ügyfelek érkezhetnek hazánkba szerte Európából, sőt azon túlról is. Munkánkat a határainkon túlról is minősíthetik. Igaz, mind ez ideig a magyar bíróságok tevékenységének színvonala és időszerűsége kiállta az összehasonlítást Európával. Mint ahogyan az is igaz, hogy tárgyalótermeink előtt még nem várakoznak nagy számban a külföldi befektetők képviselői, ám egyre gyakrabban megfordulnak a cégbíróságokon. A cégeljárás színvonala és időtartama, olyan paraméterek, amelyeket nemcsak kritikus értékelés, hanem a gazdasági életet érintő reagálás is követhet. Jómagam, a megrögzött civiliszta, már régóta kénytelen voltam elismerni a társasági jog egységes és hatékony alkalmazásának fontosságát és ezzel egyidejűleg az ebben a szakágban dolgozó kollégáim munkáját.

Én azt szeretném, ha ügyfeleink elégedettek lennének a munkánkkal. Hazaiak és külhoniak egyaránt. Ha a perek kimenetelétől függetlenül és az ügymenetet hátráltató – többnyire objektív – akadályok ellenére elismernék erőfeszítéseinket és törekvéseink tisztességét.

Azt sohasem várhatjuk el a peres féltől, hogy örömét lelje egy olyan ítélet végigolvasásában, amely az ő pervesztését mondta ki.

De, mint korábban említettem, nekem nemcsak céljaim, hanem álmaim is vannak. S az egyik álmom, hogy egyszer majd a jogkereső közönség egy mindent átfogó köz-megegyezés folytán tisztelni fogja ítéleteinket. Nemcsak az ítélőtáblákon hozottakat, hanem minden fokú bíróságokon hozottakat.

…és tisztelni fogják a bíróságokat, a bírákat. Nemcsak a táblabírákat, hanem minden fokon ítélkezőket. Mert a mi táblai ítélkezésünkben éppen az a legszebb, hogy becsületes végzésével általában tehetjük időszerűbbé, törvényesebbé és méltányosabbá az igazságszolgáltatást.

Adja Isten, hogy úgy legyen!

Debrecen, 2005. január 26. napján.

Dr. Urhegyi Béla