Elutasította a Debreceni Ítélőtábla a perújítást a Balla Irma ügyben

A Debreceni ítélőtábla D. L. elítélt beadványára tekintettel perújítási nyomozást rendelt el a Balla Irma ügyben 2020 novemberében. Az elítélt olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált, amit eddig nem vizsgált a bíróság: az elítélt azt állította, hogy ő nem bántotta a sértettet, viszont látta a helyszínen, hogy az asszonyt a fia bántalmazta, és azt is észlelte, hogy a helyszín közelében rejtette el a bántalmazás eszközét és más dolgokat is.
A perújítási nyomozás célja annak eldöntése volt, hogy az elítélt által szolgáltatott adatokra tekintettel van-e helye perújítási eljárás elrendelésének. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának a perújítási nyomozást két hónapon belül kellett lefolytatnia. A perújítási nyomozást - amelynek idejét többször meghosszabbította az ítélőtábla -, a rendőrség érdekkörében felmerült kizárási okból és a kijelölés módosítását követően végül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le. A perújítási nyomozást megismerve a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítási indítvány elutasítását. A vádlott továbbra is fenntartotta perújítási kérelmét.
A Debreceni Ítélőtábla 2021. szeptember 20-án a perújítási indítványt megalapozottság hiányában elutasította. Az ítélőtábla indoklásában kiemelte: akkor van helye perújításnak, ha az adott ügyben olyan új bizonyíték merül fel, amelynek értékelésével olyan eltérő tényállás állapítható meg, amely valószínűsíti, hogy a büntetőjogi főkérdésekben az alapügyben hozott ítéletet ténylegesen meg kell változtatni. Az ítélőtábla megállapította, hogy a terhelt a perújítás elrendelésére alkalmas új bizonyítékot nem hozott fel. A perújítási nyomozásban kihallgatták a D. L.-t, helyszíni szemlét tartottak, kihallgatták a vádlott családtagjait is. A vallomások nem tartalmaztak új információkat és az indítványban megjelölt bűnjelek utáni kutatás sem vezetett eredményre. D. L. lényegében az alapügyben végzett okszerű és törvényes bizonyíték-értékelést támadta új bizonyíték megjelölése nélkül, mely a perújítás elrendeléséhez nem vezethetett.