Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, ami jogerős és végrehajtható.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2021 júliusában H. M. vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett annak érdekében, hogy a vádlottat legkorábban 35 év múlva lehessen feltételes szabadságra bocsátani. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott felesége korábban érzelmi kapcsolatba került munkahelyi felettesével, a sértettel. Erről a vádlott is tudomást szerzett, ezért kapcsolatuk megromlott, majd megegyeztek abban, hogy az asszony elköltözik otthonról. 2019 augusztusában az asszony elment a sértett nyíregyházi lakásához és felelősségre vonta őt arról, hogy miket híresztel kettőjük kapcsolatáról, majd szóváltás alakult ki közöttük. Ezután az asszony felhívta a vádlottat és elmesélte neki, hogy a sértett lekezelően beszélt vele. A történtek hallatán a vádlott rendkívül feszült lett, autójával hazament a lakásába és magához vette az engedéllyel tartott vadászpuskáját, majd a sértettek ingatlanához hajtott. Ott kiszállt a gépkocsiból és fegyverével a ház udvarán tartózkodó sértett irányába lőtt. A sértett ekkor az udvaron lévő gépjármű mögött keresett fedezéket, majd a lakóház bejárati ajtaján keresztül bemenekült a házba. Ezt látva a vádlott a lakóház ajtajára lőtt, mely lövés az ajtón keresztül a sértettet a háta bal oldalán találta el. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A lövések hallatára a szemben lévő lakóházból elindult az utcára a sértett édesapja, akire a vádlott szintén célzott lövést adott le. A lövedék a családi ház lépcsőjébe fúródott. Ezt követően az apa a háza előtt, az utcán felelősségre vonta a vádlottat, szóváltás alakult ki közöttük. Amikor a férfi hátat fordított a vádlottnak, s elindult megnézni, hogy mi történt a fiával, a vádlott hátba lőtte őt. A sértett a lövéstől arccal előre, az út szélére esett, majd a helyszínen életét veszítette. Ezt követően a vádlott gépkocsijával a helyszínről elhajtott, később Nyíregyháza külterületén az őt kereső rendőrjárőrnek megadta magát.